∞31.rész:Paris with my friend

Annyira sajnálom, hogy ismét ilyen későn hozom a részt.

Tudom, hogy ez a szöveg már unalmas, viszont nincs mindig időm.

Köszönöm,hogy rendszeresen "támogattok" kommenteitekkel,feliratkozásaitokkal.

És még most sincs kommenthatár.

Hamarosan utazok Budapestre a papámhoz 1,-vagy- két hétre,és akkor nem tudok új részt hozni,mert nincs internet kapcsolat.Sajnálom.

Szerintem ez a rész rövid lett,és unalmas,de nem untatlak tovább titeket,itt van.

x Delancy x

„Csak akkor fáj, amikor elkezdesz úgy csinálni, mintha nem fájna.”

Felbattyogtunk a repülőre,majd helyet foglaltunk.

Természetesen Bo mellé ültem.

A repülőről még integettünk a srácoknak,majd lassan felszállt a gép,és elindultunk Párizs felé.

Liz-zel és Kim-mel hülyültünk,Lily készített is egy [KÉP] -et.

*****

-"Kérjük kössék be az öveiket,hamarosan leszállunk." -hallottunk egy hangot

Eleget is tettünk kérésének,és mindenki bekötötte az övét.

Lassan leszállt a gép.

Gyorsan bepötyögtem a telefonomba Louis számát,hogy ide értünk,mert a lelkemre kötötte,hogy majd mihájnts ideértünk hívjam fel.

-Szia Louis. -köszöntem mosolyogva a telefonba,bár tudom nem látja boldog mosolyomat

-Szia. -húzta el az 'a' betűt -Odaértetek? -kérdezte

-Elméletileg. -nevettem 

-Akkor jó. -nevetett ő is

-Már most hiányzol. -sóhajtottam

-Te is nekem. -felelte

Legszívesebben odamennék most hozzá és megcsókolnám,de tudom,hogy nem lehet.

-Szeretlek. -mondta

-Én is téged,Louis. -feleltem -De most le kell tennem. -mondtam

-Jó majd még beszélünk,szia. -mondta

-Szia. -köszöntem el

Elindultunk a kis csapattal,az egyik szállodához.

Miután megérkeztünk,mindenki megkapta a saját,-és- lakótársai szobáját.

Én Bo-val,Kim-mel,és Liz-zel voltam.

Kipakoltunk a cuccainkat.

-Végre. -huppantam le az egyik ágyra

Kicsit el gondolkoztam az életen.

Én más vagyok. 

Sosem akartam olyan lenni, mint a többiek,mert idővel rájöttem,hogy ők mind egyformák. 

Ez olyan rémisztő, hisz mintha klónoznák az embereket.

Mégis,ők a barátaim,akikkel szinte,mintha egyformák lennénk.

Mint két tojás.

Néha arra vágyom, hogy bárcsak tudnék mások gondolataiban olvasni. 

Végül is ki nem szeretné tudni, hogy mit gondolnak mások róla egy adott szituációban?

Kim is egy őrült,de én így szeretem.

Divatosan öltözködik,mindig tudja,hogy mivel lehet felvidítani az embert,mindig tudja,hogy éppen mikor,hol,és kinek mit kell mondani.

Szinte mindig csak mosolyog,még akkor is,ha éppen szomorú.

Csak annyit felel "Jól vagyok",bár mindenki,aki ismeri,és kedveli,az tudja,hogy nem így van.

Nem mindig őszinte,amint ezt az előbb is leírtam,ez részben jó,mert nem akar megbántani másokat,részben pedig rossz,mert sokszor idegesítő.

Ezek mellett rengeteg jó tulajdonsága van,ami elfedi a legapróbb hibákat is.

Bármikor számíthatok rá,sosem hagyna cserben,bajban.

Ha tehetné,mindig velem lenne,bár tudja,hogy ezt nem teheti.

A barátság egy szövetség,ami két ember között jön létre,csak kettő.

"A kettő barátság,a három viszont már tömeg.!" -szokták mondani ezt az emberek

Bár ez nem teljesen igaz.

Ott vagyunk rá mi hármanélő példa,én,Jay és Bo.

Akikkel már egészen,egészen kicsi korunktól kezdve jóban vagyunk.

Ők is mindig,mindig kiálltak mellettwm,és segítettek,ha baj van.

"Valaki mindig a háttérbe fog szorulni." -mondják az emberek

Nálunk nem így volt,van,és nem is lesz így.

Mi hárman vagyunk tökéletes barátnők.

Most pedig már Kim,és Liz is közénk tartozik,bár Jay még nem nagyon ismeri,mégis sokat meséltem neki róluk.

Lau...

Lau az az ember,aki kedves,és megértő másokkal szemben.

Ha baj van,ő segít.

Legtöbbször mosolyog,bár azt is kimutatja,ha fáj.

Ő is egy igaz barát.

Liz...

Igaz,őt is nem olyan ré óta ismerem bár mégis már igaz barátom lett.

Ő életvidám lány,bár sokszor,és sokan megbántották.

Azzal csúolták,hogy ő egy kicsit ducibb.

Pedig ez nem így van,igaz van rajta egy nagyon kevés felesleg,de ő így szép,és neki ez a testalkat áll jól.

Egyre,és egyre több gondolatok cikáztak a fejemben,az igaz barátságról,majdnem elaludtam.

-Hahó,Del élsz még? -legyezgette kezét előttem Kim

-Ja,öhm,persze. -kacsintottam

-Nem megyünk le kávéért? -szólt közbe Bo

-Ja,az jó lenne. -helyeselte Liz

-Menjünk,miért is ne?! -pattantunk fel Kim-mel az ágyról

Lementünk a halba.

Kifizettük a kávékat,és visszaballagtunk a szobánkba.

A kávé még melegen gőzölgött a kezeim között tartott bögréből. 

Óvatosan kortyolgatom az italt, nehogy még a végén megégessem a nyelvem, esetleg szám.

-Nem megyünk el megnézni az Eiffel-tornyot? -kérdezte Kim

-Ilyen időben? -kérdezte Liz

-Aha. -mondta vidáman Kim

-Én benne vagyok. -mondtam

-Szintén. -felelte Bo is

-Akkor menjetek,én itt maradok,és alszok. -húzta a fejére a takarót Liz

-Oké. -nevettünk

Lassan lépdeltünk a hotel folyosóján,míg kiértünk Párizs utcáira.

Elindultunk a nagyvárosban,az Eiffel-torony felé.

Nagyokat lépdeltünk,bár nem tudtuk miért.

Lassacskán,de odaértünk.

Ahogy ránéztem a toronyra,-de ki ne nézne rá- ismét Louis jutott eszembe.

Már mindenről ő jut eszembe,akárhova nézek...Nagyon hiányzik.

Majdnem elsrtam magam,de tetettem,hogy erős vagyok.

 Egy kősziklának mi valójában a feladata? Erősnek maradni. Kibírni a kínok-kínját, legalábbis a fájdalomküszöbéről megfeledkezni, erősnek mutatkozni.

Most amolyan 180 fokos fordulatot vett az életem,és még ki kell bírnom két hétig.

Inkább arra törekedtem,hogy elfelejtsem a fájdalmat,mintsem,hogy szembenézzek vele.

Lassacskán rájöttem, hogy az élet egy színpad, amin játszani kell, s ha az megköveteli, akkor egy álarcot is kell rendelni hozzá.

Nagyon,de nagyon régen "rendeltem" magamhoz egy álarcot.

 A legutolsó alkalommal sikerült elhitetnem az emberekkel, hogy igenis jól vagyok, de vajon most is fog sikerülni? Elég méltó leszek egy kőszikla megnevezéshez?

-Hát nem csodálatos? -kérdezte Bo

-De...az. -mondtam

-Mi a baj? -kérdezték egy emberként

-Semmi...csak hiányzik...Louis. -hajtottam le a fejemet -Nem vagyok elég méltó a kőszikla megnevezéshez! -mondtam

-Erős vagy,és milyen kőszikla? -vonta fel a szemöldökét Kim

-Ja,semmilyen. -legyintettem

Elindultunk vissza a hotelbe,út közben sikerült felvidítaniuk a lányoknak.

-Egy képet a hotel erkélyén? -mosolyogtak Bo-ék

-Oké. -ugrándoztam,mint egy kisgyerek aki épp cukorkát kap

-Liz,lefotóznál minket? -kérdeztem üvöltve

-Mi?Ja,persze. -mondta és kipattant az ágyból

-Csíz. -húzta el az 'í' betűt

Villantottunk egy mosolyt,majd hallottuk ahogy kattant a készülék,és el is készült a [KÉP].

-Nem tudom,hogy ti hogy vagytok vele,de én nagyon elfáradtam. -mondtam

-Mi is. -mondták kórusban

-Akkor én azthiszem alszom. -mondtam és behuppntam azágyba,magamra húztam a takarót és szép lassan elnyomot az álom...