∞32.rész:Why?

Sziasztok!

Nem tudjátok elképzelni,hogy mennyire sajnálom,hogy eddig nem hoztam részt.

Unalmas ez a szöveg,magam is tudom.

Nem szeretnék hazudni, időm, mint a tenger, de tipikus lusta vagyok, nincs kedvem az íráshoz, és ihlethiányban szenvedtem.
Most visont itt van a rész, de rövid lett.
Mégegyszer köszönök minket.

Egy idézet:

Az írónak hinnie kell benne, hogy amit csinál, a legfontosabb dolog a világon. És kapaszkodnia kell ebbe az illúzióba még úgy is, hogy tudja, nem igaz. /John Steinbeck/

Na de nem untatlak titeket,itt a rész.

xoxo

*2 héttel később*

-Del! -üvöltött Bo miközben pakoltam be ruháimat a táskámba
-Mi van már megint? -sóhajtottam
-Nem láttad a fölsőmet? Tudod, azt a csillag mintásat?! -kérdezte
-Ott a kezedben, te vak lány. -röhögtem
-Köszi. -mondta sértődötten, de elröhögte magát
-Nincs mit. -mosolyogtam
-Kérsz narancs juice-t? -nézett rám Bo
-Igen, köszi! -feleltem
Elővett két poharat, és majdnem tele öntötte őket.
-Köszönöm. -mosolyogtam, majd a számhoz emeltem az átlátszó üvegpoharat
Gyorsan letettem az asztalra, mert kopogtak.
Nem hittem a szemeimnek.
-Louis! -ugrottam a nyakába
-Szia, Kishercegnőm. -mosolygott rám
Kicsit eltávolodtam tőle, hogy beleézhessek szemeibe.
Elmosolyodtam.
Louis kisöpörte a kósza hajszálakat az arcomból, majd gyegéd csókot lehelt ajkaimra.
-Annyira hiányoztál, de hogy-hogy itt vagy? -kérdeztem
-Nekem is te, és pont zért vagyok itt. -mosolygott
-Hamarosan indul a gép haza. -mosolyogtam
-Tudom. -mondta, majd ismét megcsókolt
Pár perc múlva levegőhiány mit váltunk el
Kezeimet a nyaka köré fontam.
-Szeretlek. -mondta mosolyogva 
-Én is téged. -feleltem

*****

-Mindenki felszállt a gépre.

Elfoglaltuk a helyünket.

Megkezdtük a felszállást.

Egyszer csak meghallottam egy női hangot.

-A gép zuhan, ne essenek pánikba, megpróbálunk mindent megtenni! -mondta

Hát köszönöm.

Mi leszha meghal Louis, és mindenki, akik fontosak számomra a társaságból.

Senki halálát nem kívánom.

Ha ők meghalnak, akkor én is velük szeretnék menni.

-Mindig, örökkön örökké szeretni foglak! -suttogta a fülembe Louis, mintha érezné, hogy most itt a vég

Egy könycsepp gördült le az arcomon.

-Én is téged. mondtam

Letörölte a könycseppeket az arcomról.

-És a babát is. -suttogta, majd kezeit a hasamra helyezte, és érzékien, hoszasan megcsókolt

Ha ők meghalnak, és én életben maradok, akkor öngyilkos leszek, azt tudom.

Nekem szükségem van rájuk, és nekik is rám.

Louis ismét megcsókolt, szenvedélesen, mintha az élete múlna rajta.

A gép rázkódni kezdett, és a másik pillanatban már Louis rogyott össze karjaimban.

Nem tudtam ,mi tévő legyek, csak sírni tudtam.

Felemeltem fejét,

Már nem csillogtak gyönyörű, tengerkék szemei.

Meghalt.